Szerintem rengeteg nő ismeri ezt az állapotot.
Majd ha lefogytam, megveszem azt a ruhát. Majd ha formásabb leszek, elmegyek strandra. Majd ha jobban nézek ki, bátrabban ismerkedem. Majd ha kisebb lesz a hasam, felveszem azt a nadrágot. Majd ha végre elégedett leszek magammal, akkor készülhetnek rólam fotók.
Plus-size nőként és modellként, aktivistaként különösen sokszor találkoztam azzal a gondolattal, hogy egy bizonyos testméret felett az ember teste valahogy automatikusan „előtte” állapotnak számít. Mintha minden nagyobb test mögött kötelezően ott lenne egy folyamatban lévő fogyókúra, egy terv vagy legalább a vágy, hogy egyszer kisebb legyen.
Pedig lehet, hogy nincs.
És lehet úgy is változni, hogy közben nem gyűlölöm azt, ahonnan elindulok. Lehet mozogni azért, mert erősebb szeretnék lenni. Lehet figyelni arra, mit eszem, mert fontos az egészségem és a közérzetem. Lehet fogyni vagy éppen nem fogyni.
És lehet mindeközben azt mondani: a testem már most is méltó arra, hogy jól bánjak vele.
Számomra valahol itt kezdődik az önelfogadás.
Talán ez az egyik legnagyobb félreértés a testpozitivitással kapcsolatban.
Nem gondolom, hogy minden reggel a tükör elé kell állnunk, és rajonganunk kell minden porcikánkért. Én sem érzem magam minden nap gyönyörűnek. Van, amikor tetszik, amit látok, és van, amikor kevésbé. Van olyan ruha, amit felveszek, és azt érzem: igen, ez én vagyok. És olyan is, amit két perc múlva leveszek.
Az önelfogadás számomra sokkal inkább azt jelenti, hogy attól még, hogy ma nem tetszik minden magamon, nem fordulok önmagam ellen.
Nem beszélek úgy a testemről, ahogyan egy szeretett ember testéről soha nem beszélnék. Nem büntetem. És nem teszem függővé az életemet attól, hogy hány kilót mutat a mérleg vagy milyen méret van a ruhám címkéjén.
Mert a testünk változik. Kortól, élethelyzettől, stressztől, mozgástól, hormonális változásoktól és még ezer más dologtól. Egy élő test soha nincs „kész”.
És van valami, amit szerintem hajlamosak vagyunk elfelejteni: nem minden azon múlik, milyen méret van a ruhánk címkéjében.
Vannak ruhák, amelyeknek az anyaga vagy a szabása egyszerűen egészen máshogy viselkedik a testen. Ez pedig nem plus-size kérdés. Ugyanúgy megtörténhet valakivel, aki 36-os méretet hord, mint azzal, aki 46-ost vagy 56-ost.
Egy vékony, testhez simuló anyag máshol tapad, máshol törik, mást hangsúlyoz, mint egy strukturáltabb darab. Ettől még nem a testünkkel van probléma.
Egyszerűen ilyen az adott ruha és a test találkozása.
Ráadásul nőként a testünk sem pontosan ugyanolyan minden egyes nap.
A női test ciklikusan működik. A ciklus különböző szakaszaiban változhat a vízvisszatartásunk, puffadhatunk, teltebbnek érezhetjük a hasunkat, és a komfortérzetünk is változhat. Előfordulhat, hogy ugyanaz a ruha, amelyben egy-két héttel korábban fantasztikusan éreztük magunkat, egy másik napon egyszerűen máshogy áll.
Nem kell minden ilyen változást kijavítanunk – de szerintem azzal sincs semmi probléma, ha vannak eszközeink arra, hogy az adott napon komfortosabban érezzük magunkat.
Sőt, számomra éppen itt válik igazán érdekessé az önelfogadás és az alakformálás kapcsolata.
Sokáig úgy beszéltünk az alakformáló fehérneműről, mintha annak egyetlen feladata lenne: eltüntetni valamit a női testen. Lapítsd le. Szorítsd össze. Rejtsd el. Legyen kisebb, simább, feszesebb.
Én ma már egészen máshonnan nézek erre.
Attól, hogy elfogadom a testemet, még teljesen rendben van, ha egy adott ruhában szeretnék más sziluettet, nagyobb tartást vagy egyszerűen nagyobb komfortérzetet.
Lehet, hogy egy ruha anyaga miatt esik jobban, ha van alatta egy egységesebb alap. Lehet, hogy éppen a ciklusomnak abban a szakaszában vagyok, amikor máshogy érzem magam a testemben. Vagy egyszerűen aznap úgy szeretném viselni azt a ruhát.
Számomra az alakformáló fehérnemű nem arról szól, hogy nélküle vállalhatatlan lenne a testem. Inkább egy eszköz: segíthet abban, hogy egy bizonyos anyag úgy simuljon, ahogyan szeretném, egy ruha úgy essen, ahogy nekem tetszik, vagy egyszerűen magabiztosabban érezzem magam benne.
Pont úgy, ahogy eldöntöm, hogy sportcipőt vagy magassarkút veszek fel. Melltartót vagy nem. Sminkelek vagy nem. Kiemelem a derekamat vagy egy bő szabású ruhát választok.
Plus-size modellként és különböző divatbemutatók résztvevőjeként újra és újra megtapasztalom, milyen elképesztő ereje van az öltözködésnek.
Egy ruha nem egyszerűen eltakarja a testünket. Tud tartást adni. Játékosságot. Nőiességet. Erőt. Biztonságot. És néha egészen máshogy lépünk be egy terembe attól függően, hogyan érezzük magunkat abban, ami rajtunk van.
