„Boldognak kellene lennem.” – Az anyaság egyik legnehezebb mondata

Kaposi Gabriella – 10 kérdés, 10 válasz | 3. rész

Igen. És szerintem ezt nagyon sok nő nem meri kimondani. Sőt, sokszor még saját magának sem.

Mert ott van az a hatalmas elvárás, hogy „most boldognak kellene lennem”. Végre itt van a baba, akire kilenc hónapja vártam, akit annyira szerettem volna, és akkor hogy mondhatom azt, hogy közben elegem van?

Hogy mondhatom azt, hogy nagyon vártam ezt a gyereket, és most mégis azt érzem, hogy én ezt nem akarom?

Nagyon sok anya pontosan ettől kezd el szégyenkezni.

Mert azt gondolja, hogy ha én azt érzem, hogy elegem van, akkor biztos valami baj van velem. Ha dühös vagyok, akkor rossz anya vagyok. Ha pedig akár egy pillanatra azt érzem, hogy „basszus, én ezt az egészet utálom”, akkor még azt is gondolom, hogy hogyan lehet ilyet gondolni a saját gyerekemről?

Pedig lehet.

Lehet úgy szeretni a kisbabádat, hogy közben nem szereted azt az élethelyzetet, amiben éppen vagy.

Lehet imádni a gyerekedet, és közben rohadtul eleged lenni abból, hogy kilencedszer kelsz fel éjszaka. Lehet dühösnek lenni. Lehet azt gondolni, hogy „miért nekem kell most ezt csinálnom?”, és lehet olyan napod, amikor egyszerűen azt érzed, hogy én ezt most nem bírom.

Ezekről az érzésekről nagyon fontos lenne beszélni.

Nem azért, mert minden érzésünket követni kell, hanem azért, mert amit nem mondhatunk ki, azzal egyedül maradunk.

Kapcsolódó tartalom

Lora - Állítható fűző

Lora - Állítható fűző

Lora - Állítható fűző

12.900 Ft
Akciós ár  12.900 Ft Teljes ár  13.900 Ft
1+1 AKCIÓS Harmony csomag – Hasleszorító öv

1+1 AKCIÓS Harmony csomag – Hasleszorító öv

1+1 AKCIÓS Harmony csomag – Hasleszorító öv

8.900 Ft
Akciós ár  8.900 Ft Teljes ár  11.900 Ft